Console Games

Kedves Látogató!

Blogomat mostantól a konzolcenter.blog.hu oldalon írom tovább, változatlan tartalommal!

Megköszönöm, ha ott is meglátogatsz!

A Console Games blogot pár hét múlva törölni fogom!

Kellemes olvasgatást kívánok!

Kiszúrtam, amint rohan egy épület felé, és annak ellenére, hogy erős kísértést éreztem, hogy lelőjem, vártam a lövéssel hogy tisztább pozícióba kerüljek. Leguggoltam a fal tövébe, s idegesen figyeltem az ajtó felé, hogy közeledik-e valaki, s azon gondolkodtam, hogy maradjak egy helyben, vagy kövessem a kijáraton keresztül.

De aztán emlékeztem, hogy nem valami másik lövöldözős játékkal játszom, hanem ez a Battlefield: Bad Company 2. Megragadtam a gránátvetőmet, a falra céloztam, s akkora lukat robbantottam bele, hogy a korábban biztonságban lévő ellenségemnek csak egy pillanata maradt, hogy megforduljon és végignézze, ahogy a lőszereim záporoznak a fedezéke tátongó gyomrába. Édes győzelem.

A lerombolható fedezék nem valami új dolog a lövöldözős játékokban (s pláne nem a DICE Battlefield szériájában), de soha nem játszottam még olyan játékkal, amelyikben ez ilyen jól működött volna, mint a Bad Company 2-ben. Korábban a lerombolható környezet annyit jelentett, hogy néhány fedezéket szét lehetett robbantani egy-két ablakkal együtt, azonban itt, kellő tűzerő birtokában gyakorlatilag minden épületet darabjaira lehet szedni.  A jó néhány nálad lévő gránát és rakéta, beleértve néhány kupac jól elhelyezett gyúlékony anyagot a környezetedben szétszórva, újfajta játékstílust eredményez: a játékosoknak lehetőségük van arra, hogy megteremtsék a saját támadási és menekülési útvonalaikat, illetve ha túl sokat időznek egy fedezék mögött, átjárja őket a bizonytalanság érzése. Az eredmény egy olyan játék, ahol mindenki, kivéve a mesterlövészek, állandóan, pillanatról pillanatra változik, s számos okot biztosít  a játékosoknak, hogy előnyükre használják a lerombolható környezetet.

A technika, ami lehetővé teszi az ilyen brutális rombolást persze önmagában semmit nem érne, ha a játék gagyi lenne, de a BFBC2 kiváló időtöltés mind online, mind pedig az egyjátékos módban. Saját csapatomat irányítva lőttem, robbantottam magam keresztül a legélvezetesebb egyjátékos lövöldözős játékon, amivel valaha játszottam. A játék tempója kiváló, a kampányban jól váltakozik a földi és a járművekről vívott harc, s a karakterek könnyedséget visznek a leghúzósabb szituációkba is fergeteges párbeszédeikkel, s a rombolható környezet pedig megengedte, hogy változtassam a taktikámat a különböző részeknél.  Ugyan ez még mindig egy lineáris játékmenet, a DICE olyan üde világot teremtett, hogy soha nem érzed azt, mintha egy egyirányú folyosón rohannál (persze gyakorlatilag ezt teszed), hanem inkább a figyelmed arra irányul, hogy vajon hol tudnál egy kis csetepatéba keveredni ahelyett, hogy azon gondolkodj, merre is kell épp menni.

A kampány mód nagyot szól, azonban amiatt leragadsz majd a játéknál, az a multiplayer rész. Alap felállásnak megmaradt a Conquest mód, amit már a korábbi részben megszoktunk, vegyítve egy kis Rush móddal (melyben a csapatok váltogatva oldanak meg védő és támadó feladatokat) és a Squad Deathmatch, melyben kis csapatok azon versenyeznek, hogy melyikük ér el hamarabb egy meghatározott gyilok számot. Sok-sok év, és sok-sok Batllefield játék után is szórakoztató a Conqest mód, és a másik kettő is pont ahhoz jó, hogy változatosabbá tedd az online harctéren eltöltött idődet.

Mindennek tetejére még arra is lehetőség van, hogy a játékosok mérnökök, szanitécek, mesterlövészek vagy éppen közlegények szerepébe bújjanak: a BBFC2-ben ez egyszerűen azt jelenti, hogy válaszd ki a játékstílusodhoz, s ami ennél is fontosabb, az adott pillanatban folyó harc igényeihez leginkább illő kategóriát. Azon túl, hogy kiválaszthatod a fő szereped, fegyvereket, eszközöket módosíthatsz (még harc közben is) ízlésed szerint.

Néhány idegesítő dolog ugyan akad a játékban (egymástól nagyon messze lévő checkpoint-ok, néhány rosszul megválasztott hely, ahol "újraéledsz" a multiban), de mindez túl kevés ahhoz, hogy a játék ne ragadja magával a gamerek millióit. Mostanában a háborús játékok piacán egyértelműen tarol az a bizonyos "modern" játék, azonban a DICE bebizonyította, hogy nem kell a dobogó tetején díszelegned, egyszerűen csak robbantsd fel ripityára! :)

Mellette:

Remek karakterek

Addiktív multiplayer mód

Rombolható környezet

Ellene:

A kampány sztori felejthető

Túlságosan távoli checkpoint-ok

További játékinfok: http://www.konzolcenter.hu

Marc Whitten, az Xbox Live vezérigazgatója a minap, a közösség tagjainak írt üzenetében bejelentette, hogy a jövőben az Xbox Live Magatartási Kódexe lehetővé teszi, hogy a tagok faji, vallási, és szexuális beállítottsággal kapcsolatos információkat tegyenek közzé profiljaikban és gamertag-jeikben.

Nem csupán a Microsoft vásárlók jeleztek vissza folyamatosan a cégnek, de a Homoszexuálisok és Leszbikusok Szövetsége  közel egy éve folytat tárgyalásokat a céggel. Korábban a Microsoft kitiltotta a felhasználók egy csoportját, akik magukat nyilvánosan homoszexuálisnak állították be a Live-on.

Mi lehet jobb annál, minthogy bedugod a slusszkulcsot egy Dodge Viper-be és irány az út? Ha közülünk való vagy, vélhetően sosem engedhetsz meg  magadnak egy igaz Vipert, ezért talán az Atari frissen bejelentett Test Drive Unlimited 2-je enyhítheti a késztetésed, hogy tövig nyomd a pedált.

A Test Drive Unlimited a világ legjobb autóinak kormányát adja a játékosok kezébe. Ezek az ultra korlátozott kiadású remekművek az Eden által programozott vezetési technológiával jelennek meg a képernyőn. A játékosok szabadon alakíthatják ki online személyiségüket egyedi autóikkal, ingatlanok vásárlásával, ruházatukkal és luxus életvitelük további elemeivel.

Az előd útját folytatva az Unlimited 2 egy masszív online verseny szándékozik lenni, mely egybegyúrja az egyjátékos és a többjátékos mód elemeit.

A játék az Atari tervei szerint az utolsó negyedévben jelenik meg, Xbox 360-ra, PlayStation 3-ra és PC-re, valamint meg nem erősített információk szerint Wii-re és PSP-re is. 

További játék információk: http://www.konzolcenter.hu

Az Ubisoft új játéka, a Prince of Persia: The Forgotten Sands májusban jelenik meg Xbox360-ra, PS3-ra, Wii-re és PC-re. Az Ubisoft ígérete szerint a Nintendo rajongók egyedi, Wii-re szabott, nem pedig egy lebutított, átportolt játékot fognak kapni.

A Wii-s Prince, melyet a többi platformra fejlesztő Ubisoft Quebec önálló projektként kezelt kihasználja a Wii sajátos kontrollerében rejlő lehetőségeket, így egyedi harcra és varázslatokra számíthatunk, s a franchise történetében először ko-operatív mód is lesz benne, azaz, párban is játszható lesz! Az Ubisoft játék adatlapja szerint a kooperatív módban társunk a csapdákat manipulálhatja, lelassíthatja az ellenfeleket és titkos helyeket tárhat fel, illetve varázserőt használhat.

Ebben a verzióban a homoknak is különös szerepe lesz: a Wii-s Prince képes lesz maga köré homok gyűrűt helyezni, mellyel blokkolhatja az ellenséget; homok buckákat varázsolni, melyekről magasabb helyeket érhet el.

Végezetül pedig a Wii-s verzió a The Forgotten Sands-en kívül az eredeti, 1989-es klasszikust is tartalmazni fogja.

További játék információk: www.konzolcenter.hu

Az EA többjátékos extra tartalommal bővíti Battlefield: Bad Company 2 játékát. Két nagy, többjátékos pályát tartalmazó térképcsomag is elérhető a játékban.

A DICE, az Electronic Arts Inc. studiója, bejelentette, hogy a Battlefield: Bad Company™ március 2-i, észak-amerikai megjelenésekor két nagy, többjátékos pályát tartalmazó térképcsomagot tesz elérhetővé. A Conquest (Hódítás) módra optimalizált Laguna Alta és a Rush (Lerohanás) módban játszható Nelson Bay térképekkel a játék immár 10 többjátékos pályát vonultat fel. Március második felében a DICE újabb ingyenes térképcsomagot tesz elérhetővé: a Conquest módú Arica Harbor és a Rush módú Laguna Presa térképeket.

„A Battlefield: Bad Company 2 megjelenése újradefiniálja a többjátékos modern hadviselést. Mélyen elkötelezettek vagyunk az FPS közösség és a világ Battlefield rajongói mellett” – mondta Patrick Bach, a Battlefield: Bad Company 2 rangidős főgyártásvezetője. „Az első két térkép csak a kezdet. Folyamatos frissítéseket tervezünk, hogy támogassuk a közösséget, és biztosítsuk számára a folyvást megújuló, magas színvonalú játékélményt.”

A Battlefield: Bad Company 2 forradalmasítja az akciójátékok műfaját hatalmas, részletesen kidolgozott harctereivel és rombolható környezetével. A játékban elérhető taktikai pusztítás jóvoltából epikus ütközetek vívhatók, melyhez hasonlót egyetlen más, modern hadviselés témájú játék sem kínál.

A Battlefield: Bad Company 2 Magyarországon március 4-én érkezik a viszonteladókhoz Xbox 360, PlayStation 3 és PC platformokra. Limitált kiadás minden platformra felár nélkül rendelhető világszerte az arra kijelölt viszonteladóknál (amíg a készlet tart).

További játék információk: www.konzolcenter.hu

Az Ubisoft Vancouver egy új focis játék, a Pure Football végső munkálatait végzi. A kiadó szerint a játék májusban kerül az üzletek polcaira.

 A szép grafikával rendelkező játék más megközelítést használ majd, mint amit megszokhattunk az Electronic Arts FIFA, illetve a Konami Pro Evolution szériáiban. A Pure Football inkább grund foci ízű és kinézetű, a maga 5 játékosával térfelenként. Legyőzheti a játék vajon a két óriás riválisát? Majd az idő eldönt, de ami biztos, hogy új színt vihet a foci játékok meglehetősen szűk palettájába.

http://www.konzolcenter.hu

Módosítás dátuma: 2010. március 06. szombat, 15:23

Nem mondhatjuk, hogy rosszul kezdődött az év, ami a hack'n'slash játékokat illeti. Kezdésnek ott volt a Bayonetta tavaly év végén, majd jött a Darksiders, s februárban pedig az Electronic Arts ajándékozott meg bennünket a Dante's Inferno-val, azaz, a Dante Poklával.

Miközben a megjelenésre vártam, nyögtem egy nagyot, ugyanis eddig az EA nem tudott olyan játékot összerakni, ami szerintem ne hemzsegett volna az idegesítőbbnél idegesítőbb hibákkal, bugokkal, a játék élményt megölő csacskaságokkal. Emellé még ott volt az a hype, ami hónapok óta övezte a játékot, s így félelemmel vegyes várakozás előzte meg azt, amikor a játékot kinyitottam. S bár a Gamespot mindössze 6.5-es osztályzatot adott a játékra, én azt mondom, ennél az azért sokkal jobb. Sőt, nagyon jó!

S akkor egy kis kultúra. Az EA célja nem volt más, minthogy egy látványos akciójátékot fargjon a XIV. században élt, Dante Alighieri által papírra vetett Isteni Színjáték első részéből, mely egy monumentális túlvilág-vízió. A játékban a főhős, Dante szerelmét, Beatrice-t kutatva leereszkedik a pokolba, s végigjárja annak kilenc bugyrát, nevezetesen: pokol tornáca, paráznák, falánkok, fösvények, haragosok, eretnekek, erőszaktevők, csalók és árulók köre.

Kalandjai útján kétféle fegyvert használ: az egyik, a játék elején a Haláltól elvett kasza, a másik a szerelmétől, Beatrice-től kapott szent kereszt, mellyel különböző varázslatokra képes, egyúttal megölt ellenségeit meggfosztja azok lelkétől.

Jelenleg körülbelül a játék 3/4-énél járok, amint befejeztem, jelentkezem a részletes kritikával.

Ezekben a percekben, miközben e sorokat körmölöm, kerül az üzletekbe a Vigil Games által fémjelzett hack'and'slash játék, a Darksiders. Miközben az Év Játéka posztomat írtam, véletlenül bukkantam erre a játékra a Gamespoton, de egyből megtetszett s elhatároztam, hogy ha választanom kell a két játék közül, akkor inkább ez, mint a Bayonetta. A választás ösztönös volt, mint amikor két nőre pillantunk az utcán, s egyből tudjuk, hogy a kettő közül melyik. :)

A Vigil Games egy meglehetősen fiatal, 2005-ben alakult csapat (a THQ egy divíziója), ezzel a játékkal azonban úgy tűnik, nagyot alkottak.

A Darksiders az apokaliptikus jövőben játszódik, miután az Emberek Királysága elpusztult, s a jó, és a sötét oldal küzd a végső győzelemért, angyalok és démonok formájában. A játék főhőse War, az apokalipszis első Lovasa, kinek bőrébe bújva kell magunkat átharcolni a rengeteg ellenségen a nem rövid játékmenet során. Azonban a játék nem ennyire egyszerű, hála istennek nem csak csihipuhiról van szó. Annak érdekében, hogy bizonyos helyeken továbbjuthassunk, különböző "feladványokat" kell megfejtenünk, így a játék jó egyensúlyban tartja a harci jeleneteket és a nyugisabb időszakokat. Ez az, ami a Bayonettából hiányzik, ami gyakorlatilag egy óriási kombó sorozat.

Nagyon kíváncsi vagyok a játékra, ezt mindenképp beszerzem, s a végigjátszást követően jelentkezem bővebb információkkal.

Pár hete adós vagyok már egy összefoglalóval, de mentségemre legyen mondva, hogy a játék több, mint 33 órát vett igénybe. Nem is számítottam rá, hogy ennyire jó lesz. A gyengébb kezdést követően (New Yorkban történt apokalipszis) kis idő múlva már kezd látszani a játék erőssége, a markáns történet köré épített, szép grafikájú, fejtörőkkel gazdagított csihi-puhi.

A játék során különböző világok közt kell közlekednünk, mindegyik végén egy főellenséggel, melyek között érdekes mód, az egyik legnehezebb a játék elején található. Jó néhány fegyver, különleges képesség birtokosa leszünk a játék során, ami természetesen nem véletlen, bizonyos fegyverek csak bizonyos helyeken, bizonyos ellenséggel szemben hatásosak. Ezt leszámítva mindenkinek meg lesz a kedvenc harcmodora, bár ahhoz nem lesz elegendő "lélek-pénze", hogy az összes képességet a maximumra fejlessze. Apropó, lelkek. A játéban az ellenségek illetve az összezúzott tárgyak különböző színű lelkekkel ajándékoznak meg, melyek mindegyike másra jó. Az egyik életerővel tölt fel, a másikkal képességeket és fegyvereket vásárolhatunk stb.

Nagyon jól kiegyensúlyozott a játékban a fejtörők és a csaták aránya, bár a játék különböző pontjain ez az egyensúly elbillenhet egyik vagy másik irányba. A különböző territoriumok meghódítása után a végjáték következik, a jó és a rossz harca, azaz az Éden és a Pokol. Mire erre a pontjára jutunk a játéknak, gyakorlatilag nem jelent kihívást e rész teljesítése, s a befejezés is meglehetősen jellegtelenre sikerült. Ahhoz szoktunk, hogy a végjáték azért ennél látványosabb, videokkal tüzdelt, kicsit emelkedettebb.

A játék erősségei közt említeném meg mindenképp a grafikát, nekem nagyon tetszett. Az irányítás is egész jóra sikeredett, bár a lovat irányítani, és azzal hirtelen megfordulni egyáltalán nem könnyű. Az átvezető videok látványosak, jól eltalálták a játékban a hangokat is. A bugokat viszont nem sikerült kiírtani, jó néhány helyen sikerült a szikla helyett például a levegőben ácsorognom, igaz, más jellegű buggal nem találkoztam.

Talán kicsit meglepő, hogy valaki emiatt "reklamál", de a játék lehetett volna hangyányit rövidebb, bár tény és való, hogy egyéni stílustól és agyjárástól függően a teljes játékidő 6-8 órával is kevesebb lehet.

Összességében egy nagyon színvonalas játék került a boltokba, ami feltétlen megéri az árát, hogy ha nem is újonnan, de néhány hónappal később pár ezer forinttal olcsóbban, használt állapotban. Várni fogom a következő részét!

A Gamespot játékportál ismét meghirdette az év játéka versenyt, melyben a tavalyi év abszolút győztesét keresik, mondjuk úgy, hogy a leglegleget! Kicsit szkeptikus vagyok az ilyen díjakkal kapcsolatban. Nem nehéz belegondolni, hogy ha dollármilliók forognak egy-egy fejlesztés kapcsán, akkor a végső eredményt vajon mennyiben befolyásolhatják az iparági lobbik, érdekek. Ettől függetlenül érdemes erre odafigyelni, ki-ki szája íze szerint döntse el, hogy a jelöltek mennyire érdemesek a jelölésre.

Lássuk a jelöltek névsorát!

1. Assassin's Creed 2 (Ubisoft)

2. Batman: Arkham Asylum (Rocksteady Studios)

3. Demon's Souls (From Softwares) - PS3 exkluzív!

4. Dragon Age: Origins (Bioware)

5. Forza Motorsport 3 (turn 10)

6. GTA: Chinatown Wars (Rockstar Leeds)

7. Killzone 2 (Guerilla Games)

8. Ratchet and Clank Future: A Crack in Town (Insomniac Games)

9. The Sims 3 (EA)

10. Uncharted 2: Among Thieves (Naughty Dog) - PS3 exkluzív

And the winner is: Demon's Souls!!!

Kicsit meglepett, hogy egy PS3 exkluzív játék lett az abszolút győztes, azonban ennek mindenképp üzenete van a konzolvilág felé: nem lehet leírni a PS3-at, sőt (a jelöltek között két PS3 exkluzív játék is van)! Véleményem szerint a jövőben a Sony piaci részesedése emlekedni fog, hisz összességében a PS3 olcsóbb, mint péládul az Xbox, a Wii meg ugye meglehetősen speciális műfaj, ami a hardcore gamereket kevésbé izgatja fel. S nem hogy olcsóbb, de általa elérhetőek az olyan exkluzív játékok, melyek más platformon nem, sőt mitöbb, ez annyira jó is lehet, hogy elnyerheti az év játéka címet. El is nyerte.

A másik, semmivel sem kevésbé fontos üzenet (aminek sokan nem fognak örülni), hogy bizony a PC-k kora lejárt, ami a játékokat illeti. Egy konzolos platform lett a győztes, minden efelé halad, s akármennyire is presztízskérdést csinál egy PC-s játékos, s vív ölre menő vitát, a játékipar a jövőben egyértelműen a konzolok mellett tette le voksát.

Számomra meglepetés a GTA jelölése is. Tudjuk, hogy a világon milliók rajonganak a sorozatért, mely a maga nemében egyedülálló, még mindig, azonban a széria hiáival is tisztában vagyunk (erős bugosság), s az olyan játék, amiben ilyen bugok vannak, bizony ne is legyen év játéka!

Mindenki döntse el saját szájíze szerint, vajon mennyire reális a válogatás, hisz ne feledjük, kinek a pap, kinek meg a neje!

Amikor az Electronic Arts október közepén bejelentette, hogy óriási patch érkezik a FIFA 10-hez, feléledt bennem a remény, hogy vélhetően a fejükhöz kaptak, s javítják azokat a fatális hibákat, melyekeről korábbi posztomban már írtam. Sajnos ez nem így történt, vagyis többnyire nem.

A hivatalos közleményben döbbenten olvastam, hogy az általános játékmenet (ami a legtöbb hibát tartalmazza) nem került javításra ("FIFA 10's general gameplay, however, will not be altered"). Tegnap délelőtt letöltöttük a Live-ról a javítást, s ezt követően egész nap fociztunk. Lássuk a tapasztalatokat.

Azzal kezdem, hogy az EA közleménye egyszerűen nem igaz, ugyanis hozzányúltak a játékmenethez is. Ennek ékes bizonyítéka a LES-ek befújása: ellentétben az alap verzióval, a lest gyakorlatilag azonnal lefújja a játékvezető, nem olyan óriási késéssel, mint korábban. S hogy mi lehet az oka a félretájékoztatásnak? Talán az, hogy elég nagy blama lett volna beismerni, hogy igen, a játék hemzseg a hibáktól, melyek javításra kerülnek majd. Könnyebb volt maszatolni a kommunikációt, s közben suttyomban javítgatni azokat a hibákat, melyeket csak a hülye nem vesz észre!

Úgy éreztük, hogy a játék már látványában is kicsit más, megfogalmazni nem tudtuk, hogy mi változott, de más volt a vizuális benyomás (ugyanazon a 82 centiméter képátlójú Samsung LCD tévén játszottunk, mint korábban). A fű, még távolabbi kameraállásból is "látható volt", nem csupán összefüggő zöld textúrahalmazként jelent meg.

A játék rákfenéje az AI volt, erre voltunk a leginkább kiváncsiak, változik-e. Alig. Kissé érzékelhető a játékosok helyezkedésén, illetve a kapus munkáján is a változás (kevesebbet szaladgál ki a kapujából), de továbbra is minden meccsen legalább 3-4 buta AI hiba fordul elő. Továbbra sem szünt meg a védők megtorpanása és visszafordulása, egyszerűen nem hiszem el, hogy ez nem tűnik fel azoknak, akik a FIFA fórumokon majmolják a játékot!!!!

Újabb zenék kerültek a játékba, s végre letölthetővé vált a Bernabeu stadion is. Apropó, letöltés. A játék megjelenése előtt mindenféle letölthető tartalmakkal hülyítették a potenciális vásárlókat, csak azt felejtették ki a promócióból, hogy mindezért fizetni kell. Csupán egyetlen, alig 400 kilobytos csomagocska ingyenes, az összes többi letöltésnek kemény ára van. 800 Microsoft pontot kérnek el azért, ami televe bele kellett volna fejleszteni a játékba rendesen: a csapatok valós összeállítását. Természetesen ez magán a játékon semmit nem változtat, csupán körítés. S hogy ez mennyire drága, jól érzékelteti az, hogy 1200 pontért már a GTA: Lost and Damned DLC-je tölthető le.

Csakúgy mint az alap játékon, ezen a javításon is dolgozhattak volna még az EA-nál. Valamicskét ugyan érzékelhetó változás, de ez még mindig messze nem elég ahhoz, hogy ne nyerhessen a Burnley a Manchester United otthonában 5-0-s félidőt követően 6-2-re.

Bár a korábbi posztomban kvázi elbúcsúztam 2009-től, s nem is reméltem, hogy lesz még valami, amiről érdemes lesz írni, amikor megtudtam, hogy 2010. január 5-én jelenik a Sega gondozásában a Bayonetta, egy nagyon ígéretesnek tűnő hack 'n' slash játék. S hogy mitől is tűnik ígéretesnek? A játék a Famitsu-n (a legnagyobb japán játék magazin) négy különböző kritikustól is maximális pontszámot kapott, amit eddig összesen csupán 11 játék mondhat el magáról (a játékok listája (is) a link alatt olvasható). Fanyalgók ide vagy oda, ez nem kis teljesítmény.

A másik oka lelkesedésemnek, hogy egy évvel ezelőtt kétszer is végigjátszottam, a szintén japán fejlesztésü (Capcom), hasonló műfajú játékot, a Devil May Cry 4-et, mely szerintem a maga nemében egy remekmű! Tovább fűszerezi a helyzetet,  hogy a  játék fejlesztője , a Platinum Games, egykori Capcom-os tagokból verbuválódott. Ezek után biztos voltam benne, hogy több hasonlóság lesz a két játék között, s nem tévedtem.

Gyorsan pár szót arról, hogy mi is az a hack 'n' slash játék. Ez gyakorlatilag a szerepjátékok (RPG) egyik válfaja volt még a PC-s időkben, ahol a hangsúly nem a jellemfejlődésen, hanem a látványos harcokon volt inkább. Innen az elnevezés is: hack 'n' slash kb. annyit tesz, hogy üsd és vágd! Ezek a játékok nagyon látványos animációkat, és rengeteg kombót vonultatnak fel, ettől a sajátos stílusjegy. Gondolom ha azt mondom, hogy Diablo, máris tudja mindenki, hogy miről van szó.

Az eddig megjelent screenshotokat nézve valóban le sem tagadható a két játék közötti hasonlóság, fogalmazhatunk úgy is, hogy a Bayonetta gyakorlatilag Devil May Cry, női köntösben.

Mindez nekem bőségesen elég ahhoz, hogy felettébb várjam a játék megjelenését, nagyon kíváncsi vagyok, hogy vajon tényleg megérdemli-e a maximális pontszámot! Jól fog kezdődni a 2010-es év! :)

Gyakorlatilag már csak napok vannak hátra 2009-ből, s Karácsony ide vagy oda, nem nagyon számíthatunk arra, hogy év végén még valami játékcsoda jelenik meg, ami feledteti velünk az idei nem túl rózsás felhozatalt. Hiszen mit is kívánhatna egy játékos, ha nem azt, hogy halmozzák el jobbnál jobb játékokkal, jelenjen meg évente legalább egy-egy olyan játék, ami valami teljesen újat mutat az elmúlt évekhez képest. Emellett persze mindenkinek van kedvenc darabja, aminek az éppen aktuális folytatását remegő kezekkel várja, s év végén már attól is boldog, ha három-négy olyan játékot tud említeni, amire azt mondja, hogy húúúú.

Az év legnagyobb csalódása számomra egyértelműen a Mafia 2 meg nem jelenése volt, az első rész folytatására lassan hetedik éve várunk, ami egy házasságban sem szokott jól sikerülni. Csak remélni tudom, hogy a játék utólag igazolni fogja a késést, aminek oka nem más, hogy a kiadó nem szeretne az EA hibájába esni. Igen, ez az óriás megér egy külön misét. Aki olvassa a blogot, az eddig is rájöhetett, hogy az EA az én mumusom, nem hitkérdés, nem kitűnni vágyás, hanem a puszta tapasztalat az, ami ezt mondatja velem. Már-már fanatikusan szeretem a gengszteres könyveket, filmeket, a Keresztapa trilógiát, s hiánypótlás miatt vártam annyira a Keresztapa 2-t, amitől ugyan az első rész csúfos bukása után semmi jót nem vártam, csak remélni mertem. Csalódnom kellett. Ezután következett a blogban is részletesen elemzett FIFA10 és a The Saboteur, s csak remélni merem, hogy egyszer eljut oda a kiadó, hogy valóban ütőképes játékot dobjon piacra.

Valljuk be, senki sem szereti azt az érzést, amikor hosszú várakozás után egy játék megjelenésekor rohan a boltba, kiad 10+ezer forintot, s már az első fél óra játék után azt érzi, hogy ez bizony nem érte meg az árát. Warezolni ugyan divatos manapság, de jobbérzésű gamer tudja, hogy ez bizony csúnya lopás, s semmilyen warez nem pótolja az érzést, amikor az ember alig várja, hogy letépje a csomagolást, még a szitázott korongot is megszagolja, mielőtt betolja a tálcába, hogy magába szippantsa a játék illatmolekuláit.

Az év talán legnagyobb durranása a Modern Warfare 2, mely hatalmas üzleti siker, biztos vagyok benne, hogy ez lesz az Év Játéka 2009. Gyakorlatilag jó FPS-sel ezen kívül nem is találkozhatott idén az ember.

Ugyan a blogban még nem írtam róla, de számomra üde színfolt volt a június elején megjelent Red Faction Guerilla, mely a Marson, szép grafikai köntösben játszódó szabadon mászkálós, küldetés teljesítős játék. Bevallom, még nem játszottam végig, de ha megtörténik, elképzelhető, hogy írok majd róla. Ha már szó esett a grafikáról,  ebből a szempontból idén nálam az Assassin's Creed 2 viszi a pálmát.

Van egy olyan érzésem, hogy a GTA rajongók most hosszabb böjt elé néznek, az év eleji DLC után, mely remekre sikeredett! Bár beharangozták az V. részt 2010-re, a fejemet teszem rá, hogy el fog maradni, már csak a Mafia 2 megejelenése miatt is. De ez talán nem is baj, mert úgy érzem, hogy a Rockstar Games-nek most már újítania kell a műfajon belül, az összes puskaporát ellőtte, még akkor is, ha ezzel maradandót alkotott!

Az ízlésemen ez az év sem tudott változtatni, továbbra is a relaisztikus játékokat szeretem. Akármilyen szörny, űrlény, mutáns, csúszó-mászó hókuszpókusz kerül be egy játékba, onnantól kezdve az nem az én játékom, még akkor sem, ha esetleg végigjátszom. Harcolni harcolok szívesen, de katonák ellen, bár ezalól kivételt jelentett a Resident Evil 5, ami nagyon tetszett.

Szomorúan látom, hogy a játékok túlnyomó többsége még 2009 végén sem képes megfelelni azoknak a követelményeknek, amik nélkül egy játék szerintem sikeres nem lehet:

1. Markáns történet

2. Jól működő, valóban intelligens AI

3. Realisztikus mozgás, irányíthatóság

4. Nem lineáris (!) játékmenet (sandbox játék)

5. Szemet gyönyörködtető grafika

6. Legalább 15 órányi játékidő

7. Bug mentesség

Ha nagyon szigorú akarok lenni, idén az általam kipróbált játékok egyike sem felelt meg az összes kritériumnak.

2010 a Mafia 2 éve lesz, őszintén remélem, hogy az a játék a fenti összes feltételnek meg fog felelni, s trónfosztó lesz az eddig kedvenc játékommal, a Mafiával szemben!

Minden konzolosnak kívánok játékélményben gazdag, relaxáló év végét, és játékokban gazdag, boldog 2010-es esztendőt! Mi mással is tehetném, mint ezzel! :)

Mikulás után két nappal, december 8-án jelenik meg az Electronic Arts (EA) gondozásában a The Saboteur, egy újabb második világháborús játék. Én azok közé tartozom ugyan, akik minden mennyiségben élvezik a sokak által már unt második világháborús témát, azonban azt gondolom, hogy senkinek sem lesz oka fanyalogni, ugyanis a játék teljesen más megközelítésből dolgozza fel ezeket a szörnyű éveket.

GTA és Assassin's Creed rajongók előnyben, a játék trailerét elnézve ez a darab a két játék összegyúrása. A helyszín Franciaország, a nácik által megszállt főváros, ahol a főhős, Sean Devlin (beszédes név :) ) bőrébe bújva lehetünk részesei a helyi ellenállók táborának, akik fokozatosan szabadítják fel a fővárost. Sean, egy ír származású autószerelő, barátaival érkezik Franciaországba, ahol társait meggyilkolják, s egy füstös, ledér nőktől hemzsegő lokálban kerül kapcsolatba az ellenállás egyik emberével.

A játék során fokozatosan kell felszabadítani Párizs kerületeit, amiért jutalmunk látványos lesz: addig, amíg egy terület megszállás alatt van, fekete és fehér színekben "pompázik", csupán egy-két dolog látható színesben, például a nácik horogkeresztes karszalagja. Ez mindenképp egyedülálló a számítógépes játékok körében. A játékot megvásárlóknak különleges élményben lehet részük, egy DLC keretében ugyanis megszabadíthatjuk lenge ruháiktól a lokálokban hemzsegő kurvákat. A kiegészítő neve: Midnight Show.

Bevallom, kicsit tartok a játéktól (korábbi EA-s rossz tapasztalatok), de a trailer felkeltette az érdeklődésem, s úgy döntöttem, lesz, ami lesz, a játékot beszerzem. A végijátszást követően jelentkezem, addig is kedvcsinálóként mellékelem a trailert.

Félelmeim nem voltak megalapozatlanok, lássuk, hogy miért.

A játék elején egy nagyon látványos, hangulatos Párizsba érkezünk, vibráló színekkel teli városkép fogad, ott, ahol nem a náci megszállók uralják a fővárost. Első ránézésre tetszetős megoldás a fekete-fehér városkép, a nácik piros karszalagjával, s az ablakokból kiszűrődő sárga fénnyel. Ez a megvalósítás nálam egy pirospontot érdemel. Az, hogy hogyan is veszítette el Sean barátait, az Epilógusból derül ki, melyben egyből ki is próbálhatjuk autóversenyzői képességeinket, mely megint csak hangulatosra sikerült. Ehhez három hónapot ugrunk vissza az időben, azonban az Epilógus végére valóban kiderül, hogy is kerülünk ki a nácik karmai közül, és miért is kerültünk oda, illetve miért is fokozódik Sean-ban a náci gyűlölet.

A játék lényege, hogy a küldetések teljesítésén keresztül Párizs kerületeit felszabadítsuk a megszállók elnyomása alól, ami persze nem is mindig olyan egyszerű. Fegyvereinket a feketepiacion szerezhetjük be, s míg például a GTA-ban pénzt kaptunk a sikeres küldetésekért, addig itt a fizetőeszköz (hiszen háború van) a pezsgő, az antibiotikum, s egyéb, békeidőben természetesnek tűnő használati tárgy és élelmiszer. Kő kemény cserekeredkedelem, amit itt folyik. Számos fegyvert használhatunk, talán még túl sokat is, azonban ezek hasznossága időnként meglehetősen megkérdőjelezhető. Példaként hozom fel a snipert, amit bizonyos küldetésekben használnunk kell, s kifejezetten béna a zoomolás, ami elengedhetetlen egy pontos lövéshez. A jobb kart kell megnyomni, ezáltal kerül közelebb a célpont, azonban összesen három "fokozat van", ezáltal pontos lövést leadni nem is olyan egyszerű vele.

Az Assassin's Creedből átvett megoldás, az "alert level" itt is megjelenik: a náci katonák bizonyos esetekben először gyanakvóak lesznek, majd sípjukat megfújva riasztják a többieket, s akkor nem sok esélyünk marad a túlélésre. Pláne nem sok, a béna célzási rendszerrel, ami miatt könnyen lehet idegbajt kapni, s jelentőse megnehezíti a gyilkolást. Ha már AC, akkor essék pár szót az épületre mászásokról. Béna. Nem élethű Sean mozgása, miközben csimpaszkodik fel egy épületre, sajnos ezt sem sikerült jól lemásolni az EA-nak.

Egy újabb tipikus EA védjegy, az autók. Bár viszonylag sok féle kocsi kering a városban, s kerekeik végre kör alakúak (:) ), továbbra is olyan érzésem van, mintha mozgó koporsók járnának az úton, ráadásul nem törnek, ami szerintem gagyi. Az irányításuk sem a legjobb, autók terén (is) az EA-nak van még mit tanulnia.

A hangok kifejezetten jól sikerültek, a fegyverek hangja, a francia és ír akcentus, a robbanások mind tetszetősek, ez a játék egyik erőssége véleményem szerint.

Az AI megint csak tipikus EA: a járókelők gyakran megijednek, ami egy háborúban ugyan természetes, azonban az, ahogy kezeikkel  a magasban hadonásznak, és ahogy menekülnek, nem túl életszerű. Indokolatlanul beugrálnak a mozgó autó elé, mintha öngyilkosok lennének, s nekem kevésbé természetesek, mint például a GTA-ban voltak.

A színek nagyon teltek, melegek, ránézésre megint csak a Keresztapára hajaznak, csakúgy, mint a menü. Bár ez igyekszik korhű lennni (grafika, fontok), nem nagy durranás, bár tényleg nem a menü tesz egy játékot azzá, ami.

A küldetések ugyan változatosak, s nincsenek kifejezetten mellékküldetések, hacsak nem tekintjük annak a nácik gyilkolását, és posztjaik megsemmisítését. A játékidőre nem lehet panaszunk, a küldetések teljesítése egyéntől függően legalább 10-12 órát vesznek igénybe, bár meg sem közelíti például a GTA sorozat játékidejét.

Ami a játékban jó: hangulat, környezet megjelenítése, hangok.

Ami a játékban nem jó: irányítás, AI, járművek, fegyverek kezelése, karakterek mozgása.

Sajnos ezzel a játékkal az EA megint csak EA-s maradt, s ugyan az ötlet és a hangulat kiváló, a technikai megvalósítás miatt ez abszolút csak egyszer játszós történet, mely nem feltétlenül éri meg az árát!

November 9-én került a boltokba az Infinity Ward már-már legendává vált játékának, a Call of Dutynak az aktuális darabja, a Modern Warfare 2. Jómagam a COD2 óta játszom végig az összes éppen megjelenő példányt, így végigkísértem a játék fejlődését, a II. világháborús témától történő elszakadáson keresztül a modern hadviselés rejtelmeiig. A játékkal szembeni várakozásról mindent elmond, hogy az első warez példányok megjelenésekor a BIX csúcsot döntött adatforgalomban, s világszerte sok millió dolláros kárt okozott a fejlesztőknek, akik ezt nem érdemlik meg. A játék ugyanis zseniálisan jól sikerült, az esetemben 7 óra 9 perces végigjátszás minden perce vizuális és élménybeli csemege volt.

Ahogy azt az előző részben már megszokhattuk, a játék küldetései során különböző katonák bőrébe és szerepébe bújhatunk, s a világ különböző pontjain kell az éppen aktuális feladatunkat teljesíteni. Tehetjük mindezt a legmodernebb fegyver arzenállal, persze léteznek olyan küldetések, ahol a használható fegyverek típusa limitált. A legkülönbözőbb időjárási körülmények közt és helyszíneken harcolhatunk, sőt mitöbb, különböző járművek segítségével juthatunk el az aktuális célpontunkig. Ezek közül a kedvencem a "motoros szánkó" volt, ha kedvenc küldetést kellene választani, mindenképp ezt a pályát nevezném meg annak.

A sérülés a korábban már megszokott módon, azonban minden eddiginél látványosabb effektel történik: nem csupán betörik a plexi a sisakunkon, és piros színben játszik a képernyő, hanem vér és testnedvekből álló valósághű cseppek fröcskölnek szét szemellenzőnkön. Háromféle gránáttal gazdálkodhatunk, s az épp aktuális feladatnak megfelelően használhatjuk a kívánt típust. A pályák különböző pontjain lőszeres ládákat találhatunk, ahol, ha nem elég az elesett katonák fegyvereiben lévő skuló, teletárazhatunk lőszerekből.

A játék rendkívül dinamikus, szinte egyetlen másodpercre sem érezhetjük magunkat biztonságban, sőt, többnyire olyan sebességgel és változatos formában zajlanak az események, hogy tényleg azt hisszük, valós háború közepébe csöppentünk. Javaslom, hogy normál nehézségi fokon kezdjen el játszani mindenki vele, a veterán mód ugyanis elsőre lehetetlennek tűnik, a könnyű fokozat pedig nem jelent semmilyen kihívást.

A küldetések közti átvezető videok és animációk hűen tükrözik vissza a modern hadviselés technikai fejlettségét. A játék menüje letisztult, egyértelmű, nem is kellett volna ezt bármilyen felesleges tartalommal vagy dizájnnal tovább bővíteni.

A single player mód végigjátszását követően aktiválódik a "Special Ops" menüpont, ahol egyrészt osztott képernyős játékra lesz lehetőségünk, másrészt további  feladatokkal bíbelődhetünk tovább.

A játék talán egyetlen "gyenge pontja" a lineáris játékmenet, ami azért 2009 vége felé talán kissé idejemúlt.

A kevesebb néha több, ezért nem is szaporítom tovább a szót. Ha röviden kéne összefoglalnom a játékról kialakult benyomásomat, akkor azt mondanám, hogy tökéletes, profi munka, mind látványban, mind pedig játékélményben szó szerint lenyűgöző. Kötelező darab, mely feltétlenül megéri az árát!

  Amikor megjelent az Ubisoft Assassin's Creed című játéka, és kezembe került, a hangulat és a látvány lenyűgözött. A XII. században, gyönyörű környezetben teljesíthettük küldetéseinket bérgyilkosként. Bár a játék második részében ugrottunk 300 évet, s főhősünk is az egykori bérgyilkos leszármazottja, azonban minden adott ahhoz, hogy legalább olyan játékélményben legyen részünk, mint az első rész esetében.

A játék november 17-én jelent meg, s amint hazaértem vele a boltból, rögtön nekiestem. 

A játék színhelye a festői Itália, egészen pontosan 1476-ot írunk. Főhősünk most Ezio Auditore de Firenze főnemes, kinek bőrébe bújva csodálatos környezetben járhatjuk be a tizenhat küldetés során Firenze vidékeit, s ámulhatunk-bámulhatunk a toszkán tájon, s  gyilkolászhatunk Velence sikátoraiban. Fegyverarzenálunk tekintélyt parancsoló: buzogány, dárda, fejsze, különböző kínzóeszközök, méreggel átitatott karmok, és természetesen a kard. Kalandjaink során számon történelmi személlyel is találkozhatunk, mint például Machiavelli, vagy Lenoardo da Vinci, aki a játékban központi szerepet kap.

A játék cselekménye egy Firenzéből kiinduló összeesküvésen alapszik, melynek áldozata lesz Ezio édesapja és két fiútestvére, s amiben természetesen az egyház nyakig benne van. E fő cselekmény mentén válik Ezio profi bérgyilkossá, tesz szert a különböző fegyverekre, tanulja meg a harcok csínját-bínját, s találkozik a számos melléküldetés lehetőségével.

A melléküldetések az alábbiakat foglalják magukba: valamilyen levél kézbesítése valakinek, természetesen időre, bérgyilkos küldetések, verőlegény küldetések, versenyfutás, melyet a város épületének tetején ide-oda ugrálva, csimpaszkodva kell teljesíteni. S ha ez még valakinek mindig nem lenne elég, akkor ott vannak tovább a különböző rejtvények, melyeket a játék során meg kell (érdemes) megfejtenünk.

Ezek egyike egy valamilyen titkot tartalmazó kódex darabjainak megkeresését jelenti, s ha ez még nem lenne eléggé nehéz, ezek után a darabokat egységes egésszé kell illesztenünk. A feladványok másik részét annak érdekében kell megfejtenünk, hogy a végén szemünk elé táruljon az igazság (The Truth) egy (Figyelem! A link SPOILER!!) video formájában, amely számos szegmensre van darabolva. A város különböző pontjain a falra fluoreszkáló Glyph-ek vannak festve, amiket ha sikerül dekódolnunk, akkor a video egy darabját megtekinthetjük. A Glyph feladványok eléggé nehezek tudnak lenni, van, amelyik puzzle kirakására hasonlít, van, hogy több reneszánsz festmény közül kell közös vonások alapján kiválasztani néhányat, de nem akarok nagyon spoilerezni, mindenki meg fogja látni.

A játék két nagyon fontos elemére hívom fel a figyelmet: az Eagle vision funkcióra, és a térkép szinkronizálására. Előbbi segítségével, ha nem találnánk a célpontunkat, könnyedén azonosíthatjuk: az ellenségek bíborvörösben pompáznak, a "barátok" kékben, a célszemély sárgában, s a búvóhelyek fehérben. Használjuk gyakran, mert sokat tud segíteni. A játék során 66 darab ún. Viewpoint megmászása által tudjuk szinkronizálni a teljes térképet, mely abból áll, hogy egy magas épület legtetejére fel kell másznunk, s egy gombnyomásra meg is történik a szinkronizálás, ami mellesleg nagyon látványos animációval és zenével van fűszerezve. Amennyiben 3-4 ilyen mászás után úgy gondolnánk, hogy ez egy idő után unalmas, és nincs értelme, nagyot hibázunk: ennek hiányában ugyanis a térképek egyes területei rejtve maradnak, így nem tudjuk teljesíteni a fő és mellékküldetéseket, nem beszélve a különböző feladványokról.

A játék automatikusan ment, és gyakran, így ezzel nem kell bíbelődnünk, azonban egy safehouse-szerűségünk mégis csak lesz. Ugyan itt menteni nem tudjuk a játékot, azonban újabb érdekességel foglalatoskodhatunk: a város építészének megbízásával városfejlesztési tevékenységet folytathatunk, mely a különböző épületek renováltatásából áll, mely növeli a város értékét, és többlet bevételre tehetünk általa szert.

Apropó, pénz. Ebben a játékban fontos szerepet kap a helyi pénz, a florin, melyet egyrészt a különböző küldetések jutalmaként kapunk, másrészt erszényünket más módokon is degeszre tömhetjük. Ennek legegyszerűbb módja, hogy a járókelőknek nekimegyünk, s Ezio ilyenkor automatikusan zsebtolvajként dolgozik. Sokáig nem csinálhatjuk ugyan büntetlenül, ugyanis bármilyen kirívó, vagy szociálisan elfogadhatatlan viselkedés növeli az ún. megrögzöttségi szintünket (notoriety), melynek emelkedésekor a város katonáival találkozva egyből üldözötté válunk. Szerencsére két módon is csökkenthetjük megrögzöttségünket: a város falain elhelyezett "Wanted" posztereket letéphetjük, vagy a hírmondókat fizethetjük le, hogy rólunk ne tegyenek említést! Az összegyűjtött pénzt több módon is használhatjuk: vásárolhatunk vele fegyvereket, orvosságot, mérget, ruhákat, illetve arra is, hogy az utcán elszórva, vagy felbérelve tolvajokat, kurvákat, elterelje rólunk a figyelmet.

Kiemelten fontos a játék során a tetőkön való rohangálás, mászás, különböző magas épületek meghódítésa, ami ugyan nem nehéz, azonban egyes ugrásokat elvétve komoly bajba kerülhetünk: a katonák elkapnak, vagy halálra zúzzuk magunkat, illetve az időre történő küldetéseknek búcsút inthetünk.

A játékban mindössze egyetlen bug-ot találtam, igaz, ez annál bosszantóbb volt, ugyanis egy küldetésem bánta. Az eredetileg a ház tetején álló íjász derékig bele volt süllyedve a házba, s mint olyan, nem lehetett megölni az időre menő küldetés során.

A teljes játékidő esetemben 24 óra 29 percet jelentett. A 100% eléréséhez meg kell csinálnunk az összes fő- és mellékküldetést, meg kell vásárolnunk az összes festményt, meg kell találnunk az összes kis szobrot, össze kell gyűjtenünk a 100 madártollat, szinkronizálnunk kell az összes viewpoint-ot (66), illetve dekódolnunk kell a korábban említett összes video szegmenst. Ezek mindegyike nem kevés feladat, ha valaki csupán a főküldetéseket teljesíti s néhány kötelező mellékküldetést, a történet 80% körül ér véget.

Néhány szót a játék fogalmazzunk úgy gyengeségeiről. Az AI hagy némi kívánnivalót maga után, ez leginkább harcok esetén figyelhető meg. Jellemzően 4-5 katona támad ránk időnként, egy aktívan harcol, a többi gyakorlatilag bután nézi, hogy mit csinál a társuk, ahelyett, hogy segítenének. Igaz ez arra is, amikor mi bérelünk fel szövetségeseket: hiába gyepálnak minket, a társaink nem igen segítenek rajtunk.

Külön említést érdemel a hat darab Assassin Tomb küldetés is, melyek fokozatosan nehezednek. Az utolsó kettő azonban kifejezetten frusztráló tud lenni, amikor is gyakorlatilag időre kell másznunk, ugranunk, csimpaszkodnunk, s olyan akrobatikus elemeket bemutatni, mint anno Lara Croft tette a TR szériában. De ez a játék nem erről kéne, hogy szóljon, nem értem, miért kellett ilyen nehézre ezt megcsinálni, a játék ugyanis nem erről szól. Ez nem a Prince Of Persia (szintén Ubisoft), ahol gyakorlatilag a csimpaszkodás a játék lényege, de ez egy bérgyilkos játék, könyörgöm. Nekem az egyik ilyen küldetés kereken egy órámba, és nem kevés idegbe tellett, s már késztetést éreztem arra, hogy a lemezt miszlikbe zúzzam az Xbox-szal együtt. Az irányítás rákfenéje ezeknél a küldetéseknél mutatkozott meg igazán, ami alapban is azért valljuk be, nem sikeredett tökéletesre, de még csak jóra sem...

A mellékküldetéseknek gyakorlatilag semmi értelme, nem illeszkednek a történetbe, nincs semmi extra jutalom értük, ha csak valaki nem a 100% gameplay-re hajt.

Egy ennél fontosabb észrevétel, amit az Ubisoftnak komolyan kéne vennie: a játék véleményem szerint alkalmas epilepsziás görcs kiváltására. A töltések, szinkronizálások, és új városok első betöltése alatti animáció nem más, mint igen intenzív fehér villódzás-viilanás, ami egyrészt nagyon bántja a szemét, másrészt egy alkalommal komoly hányingerem támadt tőle. Nem csodálkoznék, ha emiatt egy páran epilepsziás rohamot kapnának, véleményem szerint ez tényleg egészségügyi kockázat (mint tudjuk, ilyenre már volt példa nem is egyszer a számítógépes játékok történetében).

Bár már a játék első része is elég magasra tette a mércét, a második epizód méltó folytatása lett elődjének. Csodálatos grafika, szellemes küldetések, rengeteg történelmi tény és adat, feladványok sokasága, érdekes karakterek és a gyilkolás íze tenné felejthetetlenné és kötelező darabbá a játékot, ha nem lennének a felsorolt gyengeségek. Bár ez egyéni ízlés, és habitus kérdése, de biztos vagyok benne, hogy lesz olyan, aki a játékot 10/10-re, de olyan is, aki 5/10-re fogja értékelni. 

Nagyon közel voltam ahhoz, hogy udavágjam a kontrollert az utolsó előtti küldetésnél, a  GTA IV kiegészítő lemezének második darabja, a The Ballads of Gay Tony játékmenete közben. Ettől eltekintve, a Rockstar Games egy fantasztikusan jó játékot alkotott, eltekintve egy-két, igen csak frusztráló szösszenettől.

Jómagam azok közé tartozom, akik a DLC lemezen a The Lost and Damned végigjátszását követően kezdtem hozzá Buzi Tóni kalandjaihoz. A különbség számomra látványos volt: a játék mind tartalmában, mind pedig látványában lenyűgözött. A címmel ellentétben nem Tóni bőrébe kell bújnunk, sőt, a küldetések során ő a főnökünk, aki több jól menő, exkluzív bár tulajdonosa városszerte. Főhősünk neve, Louis, aki a munkanélkülivé vált édesanyja aggodalmával övezve éli mindennapjait a városban. Gyakorlatilag a játék során bűnözővé válik, ellenben nagyon szerethető karakter marad, aki inkább a történések áldozata, semmint okozója. Louis tipikus éjszakai életet él, kinek feladata, hogy Tóni klubjainak rendjét és folyamatos üzletmenetét fenntartsa. A probléma akkor kezdődik, amikor a GTA IV-ből már jól megismert, és a Lost and Damned-ben folytatódó gyémánt üzlet újra előbukkan a semmiből (igaz, itt más szemszögből nézve).

A főküldetések mellett számos nyalánksággal üthetjük el időnkent: a klubokban táncolhatunk, ami ha jól sikerül, többnyire egy kiadós kettyintés lesz a jutalma a mellékhelységben. Részt vehetünk pezsgőivó versenyen, melynek végén garantáltan nem marad egyenes a járásunk. Aki mozgalmasabb dolgokra vágyik, az keterceharcokban, vagy bázisugrásban próbálhatja ki magát a város tucatnyi pontján. De ha ez még mind nem elég, akkor speciális triatlon verseny résztvevői is lehetünk, mely ejtőernyőzésből, motorcsónak versenyből, és autóversenyből áll.

A fegyver- és gépjármű arzenál még látványosabb, mint a Lost and Damned esetén, igazi ínyenc darabokra tehetünk szert, némelyekre erősen szükségünk is lesz a küldetések során. A játék különösen érdekes karaktere Yusuf, egy arab milliárdos fia, kinek apja mit sem sejt arról, hogy fia mindennapjait drogozással, kurvázással és fegyverekkel tölti, miközben ingatlanfejlesztési terveket sző kissé beteg agyában, természetesen apja millióiból. De mindenről előbb-utóbb lehull a lepel, ezalól Yusuf sem lesz kivétel. :)

A játék tele van bombanőkkel, akiket, ha ügyesek vagyunk, kívülről-belülről is megismerhetünk. A fő küldetések száma ebben a kiegészítőben is huszon egynéhány, igazán változatosak, azonban a játék sok helyen kezd hasonlítani egy helikopter szimulátorra, vagy egy racing játékra, számomra érthetetlen módon. Legalább 5-6 olyan küldetéssel találkozhatunk, melyben főszerepet kap a helikopter, s ezek többnyire igen nehezek is. Tény és való, ezek nagyon látványosság teszik a játékot, ugyanakkor a műfaj lényege nem az, hogy időnk nagy részét a levegőbe töltsük, hol harcolva, hol tankot szállító másik helikopterre, vagy az egyszerűség kedvéért csak zsarukra vadászva.

A fegyveres harcok kőkemények, ne higgyük, hogy néhány jól célzott lövéssel már nyert ügyünk van, számos ellenséget kell a másvilágra küldeni, mire adott küldetést teljesíteni tudunk. Rengeteg robbanást okozhatunk a város pontjain, hála a speciális, robbanó töltettel működő új fegyverünknek, ami mindig kéznél van, ha egy helikopterből kell a földről romhalmazt csinálni.

Bugoktól ez a játék sem mentes, az egyik küldetésem során a partnerem közvetlen közelről, az ellenségével szemben állva, teljes erőből kölcsönösen tüzelt folyamatosan, több percen keresztül, és egyikük sem halt meg. Nem volt türelmem kivárni, míg egyikőjük a földre kerül, így otthagytam őket.

A játék képi világa sokkal színesebb, vibrálóbb és látványosabb, mint amit a Lost and Damned-ben megszokhattunk, ízlés kérdése, hogy kinek melyik téma jön be jobban. A fejlesztők a témához hűen, a menüt is csilivili színekben készítették el.

Érdekesség képpen említem meg, hogy ebben a részben számoltam meg a legtöbb taxit, amik a piros lámpánál egymás mögött álltak sorban: számszerint tizenhármat! Az internet kávézó ebben a részben sem kap főszerepet: aki a neten akar kóbor numerára szert tenni, az mondjon le róla, ugyanis nem fog összejönni. De minek is tenné, ha a klubok tele vannak jobbnál-jobb csajokkal.

Gyakorlott ejtőernyősök és helikopter pilóták kifejezetten élvezni fogják a játékot. Viccet félretéve, felejthetetlen darab került a boltokba, ami a játékosok minden igényét kielégíti. Személy szerint nem érzek késztetést, hogy a Lost and Damned-et ismét elővegyem, de biztos vagyok abban, hogy hamarosan ismét Buzi Tóni szolgálataiba fogok állni, természetesen csak ami az üzletet illeti. :)

Tavaly ősszel megállapítottuk, hogy bizony a PES sokkal jobban játszható Xboxon, mint a gyalázatos FIFA09 volt. Ugyan idén a FIFA10 példányát sikerült hamarabb beszereznünk, mégis tettünk egy próbát a PES10-zel, az Xbox Live!-ról töltöttük le a demoját. Bár ne tettük volna!

A történethez azért hozzá tartozik, hogy már annyira tele volt a hócipőnk a FIFA 10 gyarlóságaival (ld. korábbi post), hogy mentőangyalként gondoltunk a PES aktuális darabjára, s végre egy jót szerettünk volna focizni.

A játék indítását követően 10 perc múlva már kapcsoltuk is ki a konzolt, megállapítva, hogy ez a játék szégyen és gyalázat, hatalmas visszalépés a tavalyi darabhoz képest. Egyetlen pozitívuma van csak a játéknak, ez pedig a látvány. De ugye az ember nem a látvány miatt focizik elsősorban, s a játszhatóság oltárán bizony simán feláldozza a grafikát. Cél szentesíti az eszközt.

A játékosok mozgása darabos, mintha karót nyeltek volna, a játékmenet nem gördülékeny. A passzolás szintén darabos, lomha, a játék dinamikája borzasztó. Annyira sokkolt minket az élmény, hogy azt mondtuk: kukába vele, ezzel egy percig sincs értelme játszani (győződjön meg róla mindenki a lenti videon).

Tökéletesen élvezhetetlen Xboxon, egyszerűen méltatlan a Konami nevéhez, nem is értem, hogy lehetett ezt a játékot 2009-ben piacra dobni.

Senkinek sem ajánlom, óriási bakot lő az, aki megveszi a játékot!

Idén tavasszal jelentette meg a Rockstar Games a nagysikerű GTA sorozat negyedik részének első kiegészítőjét, a Lost and Damned-et. A megjelenés ugyan egy jó fél éve történt már, de még csak most jutottunk hozzá egy példányhoz, a saját élmény beszámoló így csak most készülhet el. 

Azzal kezdem, hogy kettőnk közül Imre a sokkal nagyobb GTA-fan, mondhatni rongyossá játszotta anno a San Andreas-t, nekem akkor nem volt türelmem hozzá, s a kerékpárversenyes résznél abbahagytam. Idén év elején azonban végigjátszottam a GTA IV-et, s megszerettem. Így nem volt kérdéses, hogy előbb-utóbb kezembe kerül ez a kiegészítő is, az elmúlt két napban végigjátszottam.

A történetről a neten nagyon sok helyen igen nagy részletességgel lehet olvasni, ezért most csak röviden. A helyszín a már megszokott Liberty City (New York), ahol főhősünk, Johnny Klebitz egy motoros banda vezére, a The Lost-é. A banda tagjai igazi nehézfiúk, akik idejük java részét piálással, motorozással, csajozással, s nem utolsó sorban bűnözéssel töltik (drogot terítenek a városban). A probléma akkor kezdődik, amikor a banda korábbi vezére, akit lesitteltek, ismét szabad levegőt szív, és visszatér. Billy és Johnny közt már az első pillanattól kezdve nagy a feszültség, utóbbi nem szívesen nézi, hogy a vezérbika szerepe visszaszáll Billyre. Itt csöppenünk a történetbe, lássunk neki.

A látvány nem sokat változott, ugyanolyan elképesztően részletes, és élő a városkép, óriási területeket járhatunk be, itt elsősorban motoron. Újdonság a játékban az ún. grain filter, mellyel a borongós, nehéz főtéma méginkább súlyossá válik. Ez esős időben és éjszaka lehet főleg zavaró (hangyás képet okoz), de szerencsére a menüben a filter kikapcsolható. Látványos jármű- és fegyverarzenálra tehetünk szert, rengeteg új autó, és többféle új fegyver lehet a miénk (lefűrészelt csövő shotgun, gránátvető, stb.). Több rádióadóval találkozhatunk, mint a GTA IV-ben, szinte ujjongva ugrottam fel, amikor az egyik adón az örök kedvenc együttesemtől, az Iron Maiden-től hangzott fel a Run to the hills című szám! :)

A GPS és a mobiltelefon most is kötelező kellék, utóbbi új, és látványosabb design-t kapott. A játék huszon egynéhány főküldetést tartalmaz, mellyel 65%-ra játszhatjuk azt ki, a további 35% a melléküldetések eredménye. A fő vonal kb. 5-6 óra játékidő alatt  végigjátszható.

Az utcai harcok a korábbinál még élvezetesebbek lettek, hála az új fegyvereknek. Igazi húzós, és véres csatákkal találkozhatunk. A játék rajongói nagy örömmel konstatálhatják, hogy több szálon is találkozik a történet a GTA IV-gyel, többek között Nikoval is találkozhatunk. Többet azok kedvéért nem árulok el erről, akik még nem játszottak a játékkal. A mellékküldetések során többek között utcai motoros versenyeken vehetünk részt, amik meglehetősen nehézre sikerültek, és időnként kifejezetten idegesítő, hogy nem tudjuk azt megnyerni. Ezekből tizenkettőt kell teljesíteni a játék során. Visszatér a San Andreasból jól ismert bandaháború, ebből több, mint huszat kell teljesítenünk. Ha épp nincs kedvünk küldetéseken résztvenni, kurvázhatunk a sztriptízbárban, mehetünk enni a haverokkal, piálni, vagy felkereshetjük a legközelebbi internet kávézót. Csendben jegyzem meg, hogy a már jól ismert randi funkció szintén jelen van, de nekem valami miatt egyetlen bigével sem sikerült randevúznom. Lehetetlen mellékküldetés volt számomra az utcai szkander verseny, ahol 200 dollárért próbálhatjuk ki erőnket. Nem is egy van belőle, egyetlen egy alkalommal sem sikerült az ellenfelet lenyomnom. 

Sokat javult a járművek fizikája, ez egyaránt érvényes az autókra, és a motorokra is. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz leesni a motorról, igen erősen kell valakivel ütközni ahhoz, hogy lebucskázzunk róla. Utcai száguldozás a bandával, piálások, kemény, zúzós zenék, és nem kevés kioltott élet az eredménye kalandjainknak.

A játék nagyon jól sikerült összességében, de sajnos az alapvető bug-okat nem javították ki (falba belelógás, egy lábbal motor tetején állás, stb.). Ez ugyan keveset von le élvezeti értékéből. A Rockstar Games ismét bizonyította profizmusát, s sikerült a GTA éhséget addig is csökkenteni, amíg megjelenik a sorozat ötödik része (várhatóan 2010-ben). Rajongóknak kötelező darab, aki nem ismeri a szériát, ne ezzel a résszel kezdje. Tökéletes időtöltés a szürke, esős-havas őszi és téli napokon.

November 17-én jelenik meg az Electronic Arts gondozásában a zombi trancsírozós, szerintem méltatlanul hype-olt játék második része, a Left 4 Dead 2. Számomra dilemma, hogy érdemes-e játszani ezzel a darabbal, ugyanis az első része sem okozott számomra különösebb élményt.

A játék single player (egyjátékos) kampány módja meglehetősen rövid volt: 20 küldetést tartalmazott, melyek mindegyike maximum 10 percet vett igénybe. Könnyű kiszámolni, hogy nagyjából 3 óra alatt bőségesen végig lehetett játszani. Már az akkori megjelenéskor is hangsúlyozták, hogy a játék erőssége nem az SP mód, hanem a multiplayer, melyen belül többfajta feladattal bírkózhattunk meg, mint például túlélő mód, belebújhattunk a zombik bőrébe, vagy barátainkkal kaszabolhattuk őket halomra.

Az egyetlen jópofa, azonban roppant idegesítő eleme a játéknak szerintem a magányosan kuporgó, közben halotti hangon, hátborzongatóan éneklő Witch volt, akit ha megzavartunk, őrjöngve rontott ránk (videon 0:55-nél), és pillanatok alatt darabokra szedett (ha nem voltak a társak a közelben).

A folytatásban ez a nem éppen szimpatikus nőszemély még nagyobb szerepet kap: ha egyszer eltalál, akkor kampó, de végleg. Csak defibrillátorral térhetünk vissza az élők közé, de ehhez valamelyik túlélőtársunk segítsége szükséges.

A játék különlegessége lesz az ún. Realism mód, mely az összes nehézségi szinten (4) választható lesz. E játékmód nagy előnye lesz, hogy általa megerősödik a csapatok közötti kommunikáció.

A játék trailerét elnézve a különbség annyi lesz a két rész között, mint mondjuk a FIFA 09 és 10 között. Egy-két új fegyver, és más helyszínek, nagyjából itt ki is merül majd az eszetlen zombi hentelés.

Aki kedvet kapott hozzá, annak jó trancsírozást, szerintem én ezt kihagyom!

 Az Electronin Arts (EA) gondozásában október 20-án jelent meg a legismertebb focis játék, a FIFA10. Nem kétséges, rajongók millió várták világszerte a kezdőrúgást, s az EA-nál minden (pénz, paripa, fegyver) adott volt ahhoz, hogy egy kiváló játékot jelentessen meg. Több mint 150, Imrével lejátszott (értsd: egymás ellen) meccs után kettőnk nevében jelenthetem ki: a kiválóság (ismét) elmaradt. Az alábbi bejegyzésben végigveszem a játék erősségeit, s azt, hogy miért merem azt írni, hogy ez a játék bizony még mindig nem olyan, amilyennek ennyi év fejlesztői tapasztalata után lennie kéne.

A jobb átláthatóság kedvéért külön írok arról, hogy mi az, ami jó a játékban, s mi az, ami gyakorlatilag halálba idegelt mindkettőnket.

Ami a játékban profi

Alapvetően két dolgot emelnék ki: a látványt, és a játékosok mozgását (nem az AI-ra gondolok, erről még később lesz szó, sajnos nem ebben a részben). A grafika nagyon szép, nem csak a játékosok kidolgozottsága, hanem a környezet is látványos. Sokat javult a stadionok képe, az EA-nak 2009-re végre sikerült elmozdulnia a 2D közönségtől, s végre a góléhes publikum 3D-ben őrjöng. A stadionokban elhelyezett kivetítő telitalálat, főleg kirúgásoknál figyelhetjük meg rajta, mi is történik a pályán. Az időjárás-effektek realisztikusak, kifejezetten látványos a havas pálya, bár annyi eszük lehetett volna a fejlesztőknek, hogy havas pályához automatikusan színes labdát rendelnek hozzá, mert a fehér az szinte láthatatlan. Esőben tocsog a pálya, a labda pattogását a tócsák felverődése követi, a lövések csúsznak a nedves füvön. A játékosok meze tapad a testükhöz, nem lehet nagy élmény ilyen időben játszani!

A labdarúgók mozgása kifejezetten realisztikus, hála gondolom a motion-capture technikának. Nagyon látványosak azok a hangulati effektek, melyet egy-egy elhibázott lövés vagy átadás után csinálnak a focisták: imádkozva térdre hullnak, nagyot rúgnak a levegőbe, a kapus átkozódva kalimpál a kezével, stb.

A közönség hangja és ezáltal a hangulat magával ragadó, gyakorlatilag az összes hang nagyon el lett találva, nekem kifejezetten tetszik gól esetén a háló zizzenése, és a kapufa ("Alumínium!" :-) ) hangja.

S ami miatt ez a bejegyzés született, az az, hogy gyakorlatilag itt véget is az a felsorolás, ami a játék erősségeit veszi górcső alá. Aki mélyebben szeretne elmerülni a játék bugyraiban, jobban teszi, ha magához vesz egy doboz nyugtatót, ugyanis szüksége lesz rá. Lássuk miért.

Ami miatt utálom ezt a játékot

(A játék hibáit súlyozni fogom, s ha már labdarúgás, akkor az alábbi skálát használom: szóbeli figyelmeztetés (természetesen az EA-nak), sárga lap és piros lap.)

Kezdem azzal, ami talán a legnagyobb gyilkos a játékban: a mesterséges intelligencia (itt inkább demenciának hívnám), azaz az AI. Ez egyaránt megállja a helyét a játékosokra, a kapusra, és a bíróra nézve is. Sok-sok óra játék után sem találtunk magyarázatot arra, hogy miért van sok ostoba bukdácsolás, táncikálás, lefordulás. Mit értek ez alatt? A kapura egyedül törő csatárt követő védő egyszer csak gondol egyet, s nem keresztezi a támadó útját, hanem 180 fokban megfordul és elindul a másik irányba. Az eredmény: a csatár kapura tör és gól! Ezt Imrével csak "lefrodulásnak" hívtuk, s emiatt ő nem egyszer vágta falhoz a controllert, és akarta végleg abbahagyni a játékot. Ha valakinek ez nem tűnt volna fel (erősen kétlem), az játssza vissza a góljait, és figyelje meg támadás közben a védők mozgását. Ha nem rúgtunk emiatt egymásnak 100 gólt, akkor egyet sem. Gyakorlatilag botrányos az AI mind a helyezkedést, mind a védekezést illetően. S ezt az egyéni taktika módosításával sem sikerült megszüntetnünk.

Nem tudtunk rájönni arra sem, hogy miért rohangál ki a kapus a tizenhatoson kívülre rendszeresen, aminek eredménye tucatnyi gól lett. Akármit állítottunk a játékon, ez nem változott, Julio Cesar, Buffon, Casillas, azaz a legnagyobb kapusok is rendre elkövették ezt az amatőr hibát. De ha már kiszalad "menteni", akkor legalább időben rúgja el a labdát, s ne két-három ütemmel később, miután kiadtuk a parancsot. Erről lesz még szó később az irányításnál.

A játékvezető tényleg játékos mezt húzhatnak, annyiszor elakad benne a labda, rendkívül bénán helyezkedik, ami egyáltalán nem realisztikus.

Oldalakon keresztül lehetne még részletezni az AI hibákat, gyakorlatilag ez megöli a játék örömét, és finoman szólva is ciki az EA-ra nézve, hogy 2009-ben még itt tart.

AI: PIROS LAP!

A következő kardinális probléma: az irányítás és irányíthatóság.  Tekintettel arra, hogy csak tíz ujjunk van, ez semmi másra nem elég, mint az alapvető parancsok kiadására: lövés, passzolás, sprint, játékosváltás, védés. Esélytelenek vagyunk arra, hogy testcselt, cselezést, megkerülést, nyesett lövést és egyéb nyalánkságokat csináljunk, ami még játszhatóbbá, és nem utolsó sorban látványosabbá tenné a játékot. Ehhez 30 ujj kellene. De ez nem lenne olyan nagy baj, ha az irányítás alapvetően rendben lenne. A játékosváltás buta, az istennek nem arra a játékosra vált a játék, amire szeretnénk (s aki a legjobb helyzetben van), ha a rásegítés be van kapcsolva, és adott emberre váltunk, az megtorpan, lemerevedik.

Kirúgásnál a játék eldönti, hogy a tizenhatosnál lévő (s a kapussal szemben álló)  támadóra vált, és nem vált le onnan magától, nem tudom, ennek mi értelme van. A rövid passz akkor rövid passz, ha a játék úgy akarja, a hosszú szintén akkor hosszú; teljesen logikátlan, hogy mikor milyen erős és hosszú lesz a passz. Ugyanez a helyzet a lövéseknél: ugyanolyen helyzetben egyszer az egekbe lövi a játékos a labdát, egyszer meg bevarrja a gólt. Persze, ez így van az életben is, de ha ugyanolyan erővel nyomom meg a B gombot, akkor ugyanolyan lövést is várnék el.

Szabadrúgásból képtelenség(!) gólt lőni, a 150 meccs során egyetlen egyszer sem sikerült egyikünknek sem. Onnan, ahonnan a valódi meccseken Ibrahimovics vagy Ronaldo hálószaggató gólt lő, a játékosnak két választása van: ha gyengén nyomja meg a lövés gombot, akkor kapuscsemegét lő, ha erősen, kiszáll a labda a stadionból. Nem lehet erős, és helyezett lövést leadni, amiből gól lehetne. Ami a gyakorló arénában néha napján sikerül, az meccsen biztosan nem fog!

Nem kevés gól született abból, hogy a védő nem tudja időben elrúgni a labdát: olykor kétszer-háromszor is meg kell nyomni adott gombot, hogy végre hajlandó legyen felszabadítani.

Imre "kedvence" a hátulról szerelés: a kapus kirúgását, vagy átadást követően a védő mellel leveszi a labdát, majd a mögötte álló ellenfél hátulról elkanalazza azt! Ilyen az életben szinte soha nincs, hisz fizikai képtelenség: a labdával együtt a játékos lábát is kaszálni kellene.

Kedvem sincs már írnom a bedobásokról: aki ezt leprogramozta, meg kellene égetni!

Az idei "nagy újdonság", a 360 fokos stick, az eddigi nyolcirányúhoz képest. Jó is lenne ez, ha működne. Futás közben lehetetlenség dinamikusan irányt váltani, a játékos elforog, amerre akar, s beadásnál hiába húzom mondjuk jobbra a kart, a játékos mégis csont egyenesen lő előre...

Irányítás: PIROS LAP!

Nem másodlagos a labdarúgásban az, ami meccseket dönthet el, azaz a bíráskodás. Hiába kerestük nagyítóval, nem találtuk: a játékban nincs kezezés! Apróság ugyan, de az ördög a részletekben lakozik, ugye!? Lábbal történő hazaadást bármely kapus nyugodt szívvel vesz fel kézzel, büntetlenül. Óriási blama.Teljesen random módon ad a bíró időnként sárga, sőt, piros lapot is, a visszajátszásból sem derül ki, miért. Ha buldózerként teperem földre az ellenséget, mehet tovább a játék, ha hozzá sem érek, szabadrúgás! Tizenegyest kapok azért, amiért nem kéne, amiért kéne, ne is álmodjak róla! Külön misét ér meg a LES-ek befújása és be nem fújása (valaki magyarázza meg, miért ragad bent a támadóm az ellenfél 16-osán belül, s onnan kocog vissza, 25 méteres lesről...). Hiába a visszajátszás, a kapuskirúgás esetén esély sincs arra, hogy lássuk, valóban les volt-e, mert "nem fér ki a képernyőre", akkor minek a visszajátszás? Egyébként is mindegy, befújta, befújta, nem akarok azon idegeskedni a visszajátszást látva, hogy mekkora idióta módon lett ez is programozva.

Bíráskodás: SÁRGA LAP!

A végére az apraja maradt, bár szerintem ez sem elhanyagolható: kamera, kommentár, gólöröm. A kamera rendszeresen "lemarad", nem látom, kinek tudnék passzolni, nem látom, hova rúghatnám ki a labdát a kapussal, s ami ennél is cikibb: lassításkor sokszor nem látható a befejezés. Játék közben időnként a kamera megrándul, ha valaki tudja miért, kérem írja meg.

Már a tavalyi verzióban is idegbajt kaptam egy idő után a "Ronaldino kedvenc játékával, a labdával" mantrától, idén sikerült ezt fokozni. A "torzonborz Puyol", az "ugribugri Tevez", "Adebayor, a kecses gazella", a "kigyúrt Essien" egy idő után rendkívül idegesítő, ilyenkor kell a magyar kommentárt kikapcsolni. Bosszantóbb viszont az, hogy nem akkor és azt mondja a kommentátor, amit kellene: a kapus felvesz egy guruló labdát, de "Hajdúbé" így kommentálja: "csodálatos védés!". Viszon számomra szellemes egy-két derogáló kommentár, mint például: "a képernyőn látható telefonszámon kérem, jelezze, aki tudja, hogy miért vitte ki a játékos a labdát". Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy néhány, valós tartalommal bíró kommentár hasznos: stadionokról, csapatokról, edzőkről.

Kifejezetten gagyinak tartom a különböző gólörömöket: a gólt lövő játékos után mintha dróton húznák a fél csapatot, miközben az repülőzik, ezt mi csak "méhkasnak" hívtuk magunk közt. De az összes több is béna, és a legkevésbé sem változatos.

A csapatok összeállítása szintén csapnivaló: a kezdőcsapatnak a valós felállásokhoz a legritkábban van csak köze (elég ehhez nézni az épp futó BL szériát a televízióban).  Megmagyarázhatatlan, hogy miért enged egy 78-as csatárt a pályára, amikor a cserék közt ül egy 84-es képességű csatár. Hasonló a helyzet a tartalékoknál is. Minden meccs előtt szinte kötelező átnézni az összeállítást, és kicserélgetni a magasabb képességű játékosokra a gyengébbeket. Hogy ezt az EA miért így csinálta, megint csak rejtély.

Kamera, kommentár, gólöröm: SZÓBELI FIGYELMEZTETÉS!

Egy gondolat kívánkozik ki belőlem a végén: két piros lap, egy sárga lap, és egy szóbeli figyelmeztetés még a legnagyobb csapatokat is padlóra küldi,  s ezalól nem kivétel az Electronic Arts sem, aki a FIFA 10-zel elveszítette a meccset!