Nem mondhatjuk, hogy rosszul kezdődött az év, ami a hack'n'slash játékokat illeti. Kezdésnek ott volt a Bayonetta tavaly év végén, majd jött a Darksiders, s februárban pedig az Electronic Arts ajándékozott meg bennünket a Dante's Inferno-val, azaz, a Dante Poklával.
Miközben a megjelenésre vártam, nyögtem egy nagyot, ugyanis eddig az EA nem tudott olyan játékot összerakni, ami szerintem ne hemzsegett volna az idegesítőbbnél idegesítőbb hibákkal, bugokkal, a játék élményt megölő csacskaságokkal. Emellé még ott volt az a hype, ami hónapok óta övezte a játékot, s így félelemmel vegyes várakozás előzte meg azt, amikor a játékot kinyitottam. S bár a Gamespot mindössze 6.5-es osztályzatot adott a játékra, én azt mondom, ennél az azért sokkal jobb. Sőt, nagyon jó!
S akkor egy kis kultúra. Az EA célja nem volt más, minthogy egy látványos akciójátékot fargjon a XIV. században élt, Dante Alighieri által papírra vetett Isteni Színjáték első részéből, mely egy monumentális túlvilág-vízió. A játékban a főhős, Dante szerelmét, Beatrice-t kutatva leereszkedik a pokolba, s végigjárja annak kilenc bugyrát, nevezetesen: pokol tornáca, paráznák, falánkok, fösvények, haragosok, eretnekek, erőszaktevők, csalók és árulók köre.
Kalandjai útján kétféle fegyvert használ: az egyik, a játék elején a Haláltól elvett kasza, a másik a szerelmétől, Beatrice-től kapott szent kereszt, mellyel különböző varázslatokra képes, egyúttal megölt ellenségeit meggfosztja azok lelkétől.
Jelenleg körülbelül a játék 3/4-énél járok, amint befejeztem, jelentkezem a részletes kritikával.
